~☆ Theory of Greed ☆~

2009. december 15., kedd

Téli kinézet

Igen, erre is sor került! :)
 Előző lehet, hogy jobb lett, nem tudom, de ezt tudtam összecsapni 10 perc alatt. Végül is, ami a lényeg, hogy véletlen rossz formátumban mentettem el és más progival kellett konvertáélnom, de így kicsit pixeles lett. evvan'.

 A télies idő egyelőre csak azzal mutatkozik, hogy az én hangulatom is fagyos. Kissé kimerült, ingerült vagyok mostanság és nem várom egyáltalán a karácsonyi dilit. Kiábrándultan ebből, bár idén sok másból is. Öregszem.

Decemberre frissítés nagyjából karácsonyig várható, utána nem tudom, mennyire lesz kedvem/időm...

Még idénre tervbe van véve pár fontosabb bejegyzés :) Aki szokott olvasni, annak lehet, érdekes olvasmány lesz.

Neopets - virtuális állatkák

A Neopets egy amerikai fejlesztésű kisállatnevelde, de azért annál kicsit több. Gondoljunk a hazai, igen gagyi szerverekre, mint a Teve Klub... alacsony színvonalú szolgáltatás sok pénzért - aki járt már ott, tudja, hogy minden a datolyákról szól, ami valós pénzen alapul.
Ebben is más a Neopets, bár 2 éve ide is begyűrűzött a donate, de előbb magáról a játékról szólnék.


Kezdés 1999 November 15-én. Célja neopontok gyűjtése és az állatkák fejlődése volt a cél. Eleinte kezdetleges oldal, kezdetleges lehetőségekkel, ámde hamar kinőtte magát a Teve Klub-féle oldalak közül. Több, mint 50 választható állattá bővült, új házrendszer, az állatok tanítása mellé lehet őket "öltöztetni", több játéklehetőség.
Itt jön képbe a donate...

Mint a világban mindent, ezt a játékot is uralja a pénz. Sajnos, sokat rontott a játék képén, és rám is negatív hatással volt, főleg, hogy Magyarország nincs is benne. Ünnepekkor ingyen donate pontokat kapnak a kisállat tulajdonosok, no de mint minden jóból, mi ebből is kimaradunk.
Donatéval tudsz szép háttereket, tárgyakat venni az állatkádnak - no nem mintha a több millió többi elérhető nem lenne szép, de valljuk be, a legszebb cuccok bizony NeoCasho-ak.

Mint minden évben, idén is elérhető a decemberi ajándékozás. Ez azt jelenti, hogy december 31.-ig minden nap bemehetsz az Adventi Kalendáriumba, ami a következőket adja: egy kis videó (régen sima kép volt) és a hozzá tartozó ajándékok, szám szerint 2, plusz egy kis Neopont. (NP)
Ilyenkor szoktak adni ecsetet, könyveket, ételt, játékot, mostanában azonban egyre gyakoribb a háttér és ruházat.

Idén nem olyan jó a felhozatal, és a tavalyitól sem voltam elájulva. A régebbiek hangulatosabbak voltak.

Néhány az ideiekből:
Első napi videóból shot, és a két ajándék. Az utolsó két képen a dec. 14.-i képek. 

 
 
 

Novemberi TOP 10

A november az eddigieknél talán kicsit siralmasabb lett - köszönhetően többek közt a médiának és a sok ostoba embernek, akik becsinálnak egy slágervírustól. Én, személy szerint, lenézem azt a magas primitivitást, amivel drága hazám büszkélkedik. mint írtam előzőleg, hülyével és részeggel nem érdemes vitázni. A részeg beszámíthatatlan, a hülye pedig legyőz a rutinjával :)


 A november talán a játék hónapja volt, talán... De igazán az se. unalmas, szürke hónap volt, és valamiért az emberek ilyenkor felülmúlják önmagukat. természetesen, negatív irányban :) Évvége jön, majd egy hét múlva karácsony, aminek lényege, hogy minél drágább ajándékot adj olyanoknak, akikről amúgy mellékesen az a véleményed, hogy: 'anyád...'. Nekem mostanában ez jön le ebből az egész felhajtásból, kinek nem inge... :)


Nos, de bele is vágok a toplistákba...



A hónap animéje: Fullmetal alchemist
Manga: Fullmetal Alchemist
Karakter: Roy Mustang
Játék, netes: Farmville
Online: Ragnarok  (karakter belőle: swordman)
PS2: -
PS3: DMC4
PSP: -
Főgonosz: Bradley
Párosítás: Roy – Ed /Sulis szerep
A hónap pasija: Roy Mustang
Női karakter: Riza Hawkeye
Áldozat: -
Izom: -
Halott: -
Bohóc: Winry :)
Homunculus: -
Zene: Ragnarok - Yuufa
Videó: -
Film: -
Csalódás: Battle Royale II és Hunro
Fici: -
könyv: -
Rendelés: Táncpad




Különdíj: Ragnarok Online





Citromdíj: HunRo 
 T-Online
H1N1 




Továbbra is tarol az FMA, feljött a Ragnarok és Devil May Cry. Új citromdíjasok... :)


 


2009. december 10., csütörtök

H1N1 - újabb parasztvakítás

Mostani bejegyzésem megihletője rendhagyó. Aki ismer, tudja rólam, hogy vannak dolgok, amiket nagyon nehezen, vagy sehogy sem viselek el. Egyik ilyen az emberei butaság, ami sok gondnak kiindulópontja. A butaság több mindenből fakadhat, általában a hanyagság a  bölcsője. 
 Nos, ebből kiindulva kijön a végeredmény, a mai témám, egy ismét slágervírus. 
Bejegyzésem másik főszereplője egy olyan csoport képviselője, amiből az embernek kettő van általában, nekem már csak egy, de az is hatalmas károkat okoz az emberiségről alkotott véleményemben. Ő lenne az öreganyám, ki él és virul, másokat pedig nem hagy élni, nem hogy virulni. 


 A jelenlegi magyarország egy tipikus 70es éveit taposó egyede: mindig mások a hibásak, mindig a múlt a fontos, nem a jövő, és mindentől parázik. Természetesen valakit MINDIG szidni kell, valaki mindig az ő kis tyúkszaros életére tör (jelen esetben én, hogy vagyok olyan kis huncut, hogy nem merészelem elfogadni Isten ajándékát, egy ellenszérumot a halál ellen. my' God... még leírva is több, mint röhej!).
 Szóval, öreganyám világéletében a múlton rágózott és nagy erődobással támadja a környezetét. Hiába, unatkozik. Unatkozik, mert nem tudja magát lefoglalni. Nem tudja magát lefoglalni, mert buta. Ilyen egyszerű, de fele annyira sem nagyszerű. 
 Évekig téma volt, hogy miért nem tanulok jól. Amióta tanulok? Miért nem eddig tanultam? Miért is nem vallást tanulok? (erre inkább nem írok semmit... de, mégis: *&@!˘°°˛/!!!!). Lényegében egyszerű a képlet, mint a régi katonaságnál: 
Ha van rajtad sapka: Miért vettél sapkát?
Ha nincs rajtad a sapka...? Miért nem vetted fel a sapkát? 
Nincs sapkád...? MIÉRT NINCS SAPKÁD??? 


Rém unalmas, és ha a fentebb említett butaság politikával ÉS tévével lép frigyre, megszületik a szupernagyi, aki tudja, mit rontott el az ország, a világ, sőt az egész emberiség bűnének a birtokosa!
 Szerintem mindenki ismeri az öregek azon gyakori típusát, akik bámulják a TV-t és egy-egy félelmetes hír után pánikukat a fiatalokon vezetik le. 

 A vírus. Na, a másik gyönyörűség. Eddig volt a marha, a madár, most meg jön a disznó. Mert mindig kell valamitől a gatyába csinálni és emózni, hogy jajj, de szar az élet! Jajj, meghalunk. Jajj, na nem mondják... 
 Minden évben kell a dili, a parasztvakítás, amivel lázba hozzák az unatkozó őskövületeket. Természetesen nagyim itt is kiemelkedik, és csupán azért, mert megélt x évet, úgy merészeli gondolni, hogy neki mindenről lehet véleménye és mindenhez joga van. Téved. A jogok nem attól jogok, mert valaki letöltött X időt a földön. Ráadásul, aki ilyen cseszett nagy katolikus, és Isten hívő, az viselkedjen is úgy, kezdve azzal, hogy ne a pokollal meg istennel és kitudja mivel keverje az oltást. Az oltás nem isteni, az oltást emberek fejlesztik ki, de ő ezt persze honnan tudhatná, a biológia szót is csak onnan ismeri, hogy mondtam pár éve, van ilyen tantárgyam. Más kérdés, hogy a történelmet is csak ilyen módon ismeri, - mint a magyarok 90%a, ő is minden bajt az oroszokra, az osztrákokra, törökökre meg még ki tudja, kire kent, és persze a háborúba is mi lettünk belekényszerítve és mi teljesen ártatlan, hívő emberek voltunk, etc. 

Lényeg, hogy részeggel és ostobával ne vitázz. Részeggel nem szoktam, butával igen, mert még az én türelmem is véges, és mikor már fél órája visít, hogy mind meghalunk, mert én nem oltottam be magam egy épp aktuál vírus ellen, persze hogy ideges leszek. Ő meg a férje meg a nővérek a tököm-tudja-melyik-fostalicska kórházban mind bevannak oltva (a hülyeségre, de ez magánvélemény), de azt nem tudják, hogy ha őket beoltották, nem kapják meg ezt a szart? Vagy ennyire instabil? Akkor miről beszélünk? :DDD Kész, röhej. És ma is, a változatosság kedvéért, bámulta a kis tévécskéjét, nézte a félelmetes híreket, hogy meghalt egy terhes kismama... Megsúgom, maláriába évente több millióan meghalnak világszerte, és még sorolhatnám.
 Behatárolt biológiai ismeretem vegyük kicsit elő...


Mibe is halhatunk bele? Nos, az emberiséget mindig is pusztította valami, mégis egyre többen vagyunk. 
Jelenleg népbetegségek az asztma, a szívinfarktus, cukorbetegség, köszvény, fejfájások (rengeteg fajtája van), pajzsmirogy rendellenességek, rák...

És akkor még a rovarvilágot nem is boncolgattuk! A szúnyog, bolha, csótány, tetű, kullancs, pókok és egyebek. Rengeteg fertőzést okozhatnak.

Bolha, kullancs, tetű, atkák, poloskák, férgek és társai? Egy kis tóban is rengeteg veszély fenyegethet (májmétely...)


Megoldás: ne élj, mert meghalsz :P
De most komolyra fordítva a szót: ha állandóan megy a para, hogy mikor ki mibe hal meg, nem éllünk teljes életet. 
 Mai kioktatást nem hallgattam végig, mert mióta ez a baromság H1N1 betört az öregek tudatába, másról se hallok, mint hogy meghal a Föld és mi lesz, húúúú! Más megoldás nem lévén, bezárkóztam a szobámba és az egyik kis kütyüt diszkréten bömböltettem, hogy kizárjam az olyan hangfoszlányokat, mint: Te most nagyon okosnak hiszed magad, meg biztos valamelyik hülye barátnőd átmosta az agyad, de ebbe emberek halnak bele! Miattad mi is megfogunk halni, inkább terjesztenéd a hírt, hogy ilyen borzalmas betegség van, ami ellen van megoldás... blabla. 


Zárósorként: az emberi ostobaságnak NINCS határa. 
Ne éljetek, mert meghaltok ;) 

2009. december 2., szerda

Devil May Cry Újratöltve...

Devil May Cry - Tulajdonképpen Resident Evilnek készült, de a történet kinőtte magát és a Capcom úgy döntött, legyen ez egy külön játék. Így lett a Devil May Cry, melyből azóta több játék (4+1 Special), egy anime sorozat, két kötetes manga és képregények készültek.
 Magát a DMC-t érdekesen ismertem meg; egy régi-régi animés fórumon képeket nézegettem, de annak vagy 80%-a fanart volt.Főleg DNAngel, FF, Angel Sanctuary, Get Backers, Gravitation képeket kerestem, de volt ott minden vegyesen. Ott láttam meg Dantét, de azt hittem, FF-es karakte, de sehova sem illet be... Végül egy MSN avataron viszontláttam, rákérdeztem, ki ez, és így jutottam el a DMC-hez, - és a PS-hez.
 Gyerekkorom óta vágytam a PS-re, és ennél a játéknál már meg is vettem...
Először a sima, első résszel játszottam a születésnapomon, és felváltva vittük egy barátnőmmel. A zene, helyszínek és persze Dante rögtön nyert, itt már biztos voltam, hogy nekem ez a játék kell.

Nem sokkal később meg is lett a várva várt konzol, pár nap múlva pedig a Devil May Cry 3.

Nehéz volt, az első pályákat kb. egy héten át vittem, majd ráéreztem az ízére és ki se lehetett robbantani a játék mellől. Szerelem volt első látásra és azóta is a kedvenc játékom.
 Rövid időn belül beszereztem az összes részt, majd kijött a DMC 3 SE Japánban. Egy füst alatt megvettem a DMC 1 javított kiadással, és tényleg jobbak, mint a PAL-os verziók.

 Most PS3 az aktuális konzol részemről, ráadásul a Devil May Cry új része is erre jött ki. Épp ezt játszom :)

Devil May Cry gyűjteményem:

PS:
Devil May Cry
Devil May Cry 2
Devil May Cry 2 (másik verzió, illetve az előző karcos volt...)
Devil May Cry 3
Devil May Cry 3 SE
Devil May Cry 3 PC
Devil May Cry 4

Manga: Mindkét kötet
Artbookok: 5 db
Lemezek: 1 Drama CD, egy Best Of és az első játék OST-ja + PSP bemutatóvideók, extrák
Poszterek: mindössze 4 db...

Anime, novellák és képregények, de csak DVD-n.


DMC4-et ha végigvittem, jön belőle is egy post :)

Szintén Japánból

Évek óta szemeztem kis könyvecskékkel, amik az Anime alapján készültek. Mármint az FMA első animéje alapján, ami az én örök kedvencem marad.
 Ezek olyanok, mint a mangák, csak színesek és az Anime képeit használják. A kiadás nagyon-nagyon igényes, dupla borító a könyveken, szalag, és az a jellegzetes finom, japán könyvillat.
 Egyelőre hármat rendeltem, abból kettő a Shamballából, egy pedig a kedvenc részeimből: 6. kötet, 22-25. részig. (Maes temetése...)
A többit nem tudom, megrendelem-e mostanában, nem nagyon tudok költeni ilyenekre. Azért elég sok kötetből áll :)

 A legújabb FMA Manga artbook is befutott, hozzá járt a már megszokott ajándék kitűző.


Hosszabb kihagyás után

Ahogy megszokott már, ismét egy nagyobb ugrás lesz a blogban. A novembert nem leptem el bejegyzésekkel, amire nincs mentségem. Kedvem, gépem se volt normálisan (fényképező se), szóval most van mit körmölni.

 A fényképezőért elmentünk, de eléggé felidegesítettek, hogy rányomtak két hatalmas matricát a nevemmel és dátummal, hogy a gép háromszor belefért volna. Okos nő mit mondott? Hát, szedje le körömlakklemosóval. Persze, az meg oldja a festéket a gombokról stb, no comment. Idióta hülyék. Most viszont ragad a gép. RAGAD. (De működik legalább)

Mai délelőttöm ízesítője egy csomag volt Japánból.
 Kicsi csomag, de három pici figurát rejtett... 8 féle lehetett benne, de nekem igazából négy tetszett. Roy, a két Edo és Riza. Elsőben volt egy Ed, másodikban egy Roy - nem hiába a 2-es a szerencseszámom - míg harmadikba egy winry. Még utóbbi is tűrhető.
 A három kis kulcstartó-félét egymásba lehet fűzni, hú, nagyon tetszenek.



Mindhez kaptam rágót, amik nagyon finomak. A dobozuk is tetszik, ó, odáig vagyok értük. Sajnos nem merem se kocsikulcshoz, se telefonhoz tenni, félek, hogy elhagyom. Így most "csak" itthoni dísz lesz.